EGYIPTOM SZERELMESEINEK

ASSZUÁN

Nyaralás és kultúra egyben

 

E-Mail: de@mail.datanet.hu

Útitársakat keresünk Aswani utazáshoz!

 

Eddig a barátnőmmel kettesben jártuk be Egyiptom látnivalóit, tapasztalataink alapján a 12 nap (ebből az első és az utolsó utazás) a minimális időtartam a távolságot és az utazás fáradalmait is figyelembe véve.

 

Jártunk már Luxorban (12 nap), szerveztünk - magunknak - egy körutazást (14 nap) [Aswan (4 nap) - Abu Simbel (2 nap) - Aswan - Luxor (3 nap) útvonalon, (Aswan és Luxor között hajóval, a többit repülővel)], voltunk Kairóban és környékén (12 nap), és Aswanban (12 nap). Aswanba most megyünk negyedjére, annak ellenére, hogy az utazási irodák csak az általuk szervezett körutazások alkalmával és maximum 2 napot szánnak e csodás helyre, ahol lényegesen több látnivaló várja az utasokat annál, mint amelyeket - röptében - bemutatnak.

 

A barátaink, ismerőseink addig nézegették az általunk készített fotókat, hogy igényként merült fel részükről, hogy a következő utazásunkra velünk jöhessenek.

 

Nos erre június 2-án kerül sor, azaz 2006. június 02. és 13.-a között.

 

Szigorúan vett programot nem állítunk össze, egyrészt mert nyáron (a Vörös tenger kivételével) mi is most utazunk először Egyiptomba, miután az aswaniaktól megtudtuk, hogy az igazi szezon (holland, francia, olasz és angol turistákkal) Aswanban is nyáron van.

Mivel tapasztalataink szerint nappal, tavasszal és ősszel is meleg van (30-35 fok között) feltehetően nyáron még melegebb lesz, csak az éjjeli lehűlés marad el várhatóan, így a nyaralás (nappal), a látnivalók megtekintése pedig a délutáni órákban lehetségessé válik.

A melegtől nem kell megijedni, a Nílus felől fújdogáló szellő enyhíti.

 

Elhelyezésünkre a New Cataract 5*-os szállodát választottuk (ott tartózkodásunk idején az összes szóbajöhető hotelt megnéztük, vagy ki is próbáltuk), melyben a szobák fele a Nílusra néz csodálatos panorámával, szemben az Elefánt szigeten található Khnum templom maradványaira.

 

A szállodáról, a gyönyörű és változatos tájról, az egyes látnivalókról készítettem egy képgalériát, hogy aki most nem tud utazni, legalább képet alkothasson Asszuánról és környékéről.

 

Ahogy azt már említettem napközben főleg a nyaraláson lesz a hangsúly, lehet napozni és a gyönyörű kertben található úszómedencében úszni, a Níluson kirándulni akár felukkával (vitorlás), vagy motorcsónakon (a katarakták megtekintéséhez biztonsági okokból az utóbbit ajánljuk).

 

Az igény szerint felmerülő egész napos kirándulások:

Ø      Kom-Ombóba amit mi - a viszonylag kisebb távolság miatt - motorcsónakon tettünk meg a Níluson, és mindenkinek ezt ajánljuk, csodálatos a táj.

Ø      Edfuba, ahová vonattal utaztunk el I. osztályon, s estig nagyon kényelmesen és egyúttal alaposan meg lehet tekinteni a templomot, amely az egyik legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt templom.

Ø      Strandolással egybekötött motorcsónakos kirándulás a Níluson, a katarakták megtekintése.

 

A délutáni órákra a következő látnivalók megtekintését javasoljuk:

Ø      Agilika szigete és az ide áttelepített Philae-i templom továbbá az esti órákban (vacsora után) az éjszakai show, illetve a kivilágított templom megtekintése.

Ø      A befejezetlen obeliszk,

Ø      Kőbányák, ahol az ott lévő köveken láthatóak az ókori Egyiptom maradványai, feliratok, ábrák, és faragások,

Ø      Botanikus kert (Lord Kitchener szigete),

Ø      A Szehel sziget,

Ø      Egy szigetre telepített Természeti Múzeum (növény- és állatvilág) megnézése,

Ø      Az Old Cataract hotel kertje,

Ø      A Núbiai Múzeum,

Ø      Óbirodalmi sziklasírok (nemesek),

Ø      Aga kán mauzóleuma,

Ø      Szt. Simeon kolostor,

Ø      Elephantié (Elefánt) sziget:

o       Khnum Isten templomának maradványai és a Nilométer,

o       Az Asszuáni Múzeum,

o       Oberoi hotel (Tetőbár - gyönyörű kilátással),

Ø      A Kalabsha templom (és a még idetelepített két másik templom) maradványainak megnézése,

Ø      És nem utolsó sorban a bazár (vacsora után), ahol főleg bőrárukat (cipők, papucsok, táskák), és jó minőségű pamutból készült különféle ruhaneműket, sálakat valamint ékszereket (ezüst és arany) lehet az itthoninál lényegesen olcsóbban vásárolni.

 

Az út ára hozzávetőleg 200-250 ezer Ft lesz, (ami az utazást oda-vissza repülővel, az EgyptAir menetrendszerinti járatával, illetve a New Cataract 5* hotelben 11 éjszakai elhelyezést, félpanziós ellátással).

Pontos kalkulációt akkor tudunk összeállítani, ha már tudjuk a résztvevők létszámát.

Az optimális csoport létszám eléréséhez (15-20 fő) korlátozott számú helyünk még van, érdeklődni és jelentkezni május 14-ig a de@mail.datanet.hu E-mail címen lehet.

 

Az úttal kapcsolatos bármilyen kérdésben szívesen állunk rendelkezésre.

 

A jelentkezők részletes információkat, tájékoztatást kapnak az utazás megkezdése előtt és természetesen utazás közben is.

 

A programokat a helyszínen - a körülményeknek megfelelően - állítjuk össze, a résztvevőkkel egyeztetve.

 

A kételkedőknek, bizonytalanoknak felhívjuk a figyelmüket arra, hogy Egyiptom déli része (Aswan, Abu Simbel) maximálisan biztonságos, de sem Kairóban, sem Luxorban, sem a kirándulásaink során sehol, semmilyen atrocitás nem ért bennünket (2 nő, abból 1 fő szőke), pedig Kairó kivételével a meleg miatt elég szellősen öltözködtünk, hogy finoman fejezzem ki magam.

 

Várjuk tehát azok jelentkezését, akiknek meghoztuk a kedvét és ilyen rövid idő alatt is el tudja intézni, hogy velünk tarthasson. Az itthon maradóknak pedig remélem szerény kárpótlást jelent az élménybeszámolóm és az összeállított képgaléria.

 

Üdvözlettel: Erzsébet