ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ
ASSZUÁN
Első alkalommal a körutazásunk során jártunk Aswanban, de bebizonyosodott, hogy még a 4 nap is nagyon kevés ahhoz, hogy mindent megnézhessen az ember, akár még futólépésben is.
Megérkezésünket követően (akkor a Basma hotelban 4* foglaltunk szállást reggelivel) Ildike (kettőnk közül Ő a finnyásabb) ellenőrizte a szobát, hogy elkerülhessük a másnapi költözködést, ezt ajánlom mindenkinek egyrészt a kilátás, másrészt a légkondi ellenőrzése miatt, hogy a pihenését semmilyen körülmény ne zavarja.
Persze ahogy elfoglaltuk a szobát kiderült, hogy foglalásunk ellenére nem dohányzó szobát kaptunk, de ezt – hála a magyarok kreativitásának – kiküszöböltük egy műanyag pohár igénybevételével, másnap pedig a teraszról zsákmányoltunk két hamutálat a szobába.
Ez a hotel Aswan legmagasabb pontjára épült, közel a Núbiai Múzeumhoz.
A kilátás ugyan csodálatos volt, de az óránként járó szállodabusz ellenére kényelmetlen volt le- és visszajutni a városba, főleg éjszaka (bazározás után a sok csomaggal). A medence vize nagyon hideg (max. 18 fok) volt a nappali hőség ellenére is, a szobák eléggé lelakottak voltak, így a csodás panoráma ellenére sem ezt a hotelt választottuk a későbbiekben.
Panoráma a Basma hotelból
Másnap az Elefánt szigetre szerettünk volna menni, amit a keskeny pallón való bizonytalan „hajóra” való jutás ellenére is felukkával terveztünk.
Természetesen Allah úgy akarta, hogy az Elephantie sziget helyett a túlparton kössünk ki, ahol az Óbirodalmi (VI. dynastia) és Első átmeneti kori, korai középbirodalmi sziklasírok (herceg és nemesek) találhatóak, már itthon is vágytunk arra, hogy megnézhessük őket.
Megközelítésük volt az eddigi Egyiptomi élményeim közül a legmegerőltetőbb, hiszen egyrészt egy hatalmas homokdombra (én hegynek minősítettem) kellett felmászni egy homok által félig befúvott, töredezett lépcsősoron, másrészt mindezt a déli napsütésben, ami minimum 45 fokot jelentett.
A helyzetet nehezítette, hogy a lépcsőfokok magassága egyre nagyobb lett, ahogy felfelé haladtunk, de több pihenő beiktatásával azért ezt a „feladatot” is teljesítettük.
Itt szerintem felfelé „mászás” közben percenként legalább egy liter folyadékot veszítettem – érzéseim szerint, az utánpótlás pedig elfogyott.
Másodszor a késő délután órákban szeretnénk ezt az „expedíciót” megejteni, amikor már nem tűz olyan erősen a nap. Legközelebb meg szeretnénk nézni a feljebb lévő Aga kán mauzóleumát is, egybekötve a naplemente megnézésével.
A „feladat”
Amint sikerült felkapaszkodni az utolsó lépcsőfokon is kerestünk egy kis árnyékos zugot és pihengettünk egy picit, hogy maradéktalanul élvezhessük majd a szemünk elé táruló látványt.
Ezek a sírok nem maradtak meg olyan szépen az utókornak, mint a Királyok Völgyében található királysírok némelyike, de mégis meglepő volt tágasságuk, és hogy az eltelt rengeteg idő ellenére, illetve az itt – látszólag legalábbis – hiányzó műemlékvédelem ellenére, elég szépen megmaradt pár falfestmény és vésett falikép.
A látnivalókon túl a szemünk elé táruló panoráma is csodálatos volt, amit persze csak meg-megállva lehetett megtekinteni, mert célszerű volt a lábunk alá nézni a nehéz terep (gödrök, lépcsők, sziklák) miatt.
Számomra Sarenput II. egykori orvos sírja volt a leglenyűgözőbb. A falakon gyógyító munkájának képeit illetve a gyógyító munkájának leírását láthattuk, például ahogy gyermekek lábát gyógyítja – tudtuk meg a kísérőnek (éljenek az önkéntes idegenvezetők) szegődött helyi lakostól. A sírban volt szülőszoba, sőt még kőből készült pelenkázó ágy is, mely kísértetiesen úgy néz ki, mint amelyek a mai orvosi rendelőkben láthatóak.
Kép Sarenput II. sírjából
Természetesen a gyönyörködés mellett itt is készítettünk pár fényképet, bár ilyenkor mindig lelkiismeret furdalásom van, hiába biztatott bennünket „önkéntes” idegenvezetőnk, viszont kihagyni sem tudom ezeket a lehetőségeket, hiszen ki tudja látható lesz-e még ez a sír ugyanilyen állapotban pár év múlva. (Tudom szánalmas kifogás, de valahogy mégis felmentést kellett adni háborgó lelkemnek…)
Mindenesetre nem bántuk meg, ezt bátran elmondhatom, mert a sok csodálatos látnivaló mellett egy remek kaland is volt, sőt mondhatnám akár túlélő túrának is.
Amikor az „önkéntes” kísérőnk megtudta, hogy a mauzóleumhoz már nem mászunk fel – erre egyszerűen fizikailag képtelenek voltunk az adott pillanatban, pláne víz nélkül – szépen faképnél hagyott bennünket, s mivel időközben számuk kettőre szaporodott igencsak elégedetlenkedtek a – szerintünk bőséges – baksis miatt. Ekkor rögtön az eszünkbe jutott az, amit Luxorban már gyakoroltunk: mielőtt engednénk, hogy valamelyik helybéli lakos idegenvezetőnk legyen előre tisztázni kell vele, hogy nekünk erre nincsen pénzünk.
Nem tudom, hogy bosszúból-e, de egy apró kaviccsal kevert homokos ösvényen indított le bennünket a felukkához, ami igen kellemetlen volt, főleg a homokos kavicsot elviselni a papucs és a talpunk között, ezért amíg bírtuk a homok forróságát mezítláb csúszkáltunk le.
A felukka az „ösvény” aljánál várt bennünket, s itt sajnos azon a keskeny pallóféleségen kellett visszakászálódnunk. Ildikének simán ment, engem a két hajós cibált fel valahogyan, én a Níluson átgázolva szerettem volna visszamászni, de ebben a rajtam lévő szűk szoknya erősen akadályozott.
Ahogy újra biztonságban (a felukka fedélzetén) éreztem magam bemártottam a sálam a Nílusba és megkértem Ildikét, hogy így vizesen tekerje a fejemre, mielőtt hőgutát kapnék. Ez nagyjából meg is mentette az életem, no meg a termoszban hidegen maradt sör is sokat segített, szerintem a tengert is ki tudtam volna inni, annyira szomjas voltam. Megállapítottuk, hogy ide a következő aswani látogatásunk során is visszatérünk, de nem fogunk elfelejtkezni arról, hogy nem a legerősebb napsütés idején kell megkísérelni az ide való felmászást, kiegészítve Aga kán mauzóleumának megnézésével, kiegészítve a naplemente megtekintésével.
Szt. Simeon kolostora szintén a Nílus túlsó partján helyezkedik el, de lényegesen messzebb van Aga kán mauzóleumától, így oda külön kell felmászni a homokdombra, amit az eddigi három alkalommal kihagytunk, visszaemlékezve a fenti emlékeinkre,
Ezt követően a Botanikus-sziget volt a következő úti célunk, ahol kivételesen normális kikötő volt és így a kiszállás is zökkenőmentesen zajlott. A botanikus szigeten éppen hogy csak végig sétáltunk, és megállapítottuk, hogy ahhoz is egy egész nap kell, hogy ezt a sok csodás és ritka növényt nyugodtan végig lehessen nézegetni.
Botanikus sziget – részlet
Miután végig sétáltunk ezen a csodás kis szigeten a másik végében találtunk egy Casinó-nak elkeresztelt helyet, ahol számos portéka mellett tudtunk vásárolni hideg innivalót, ami újra lelket öntött belénk.
Némi shoppingolás után már jöttek értünk a felukkások, és mutatták, hogy hová menjünk beszállni, itt tényleg nem tud elveszni az ember, még ha akar sem…
Ezután az Elephantie sziget (Khnum templom és Szatisz istennő templomának maradványai és az Asszuáni Múzeum) várt volna bennünket, de jólértesült hajósaink mondták, hogy már nem érdemes kiszállni, mert a múzeum hamarosan bezár. Hogy azért valami képet kapjunk a szigetről körbe felukkáztuk, ez Aswan legnagyobb szigete, gyalogosan szinte lehetelten végigjárni. A felukkáról megnéztük a Nilométert a Nílus felől és gyönyörködtünk ebben a leírhatatlanul csodálatos tájban.
Aswan – Nilométer
Ismételten megállapítottuk, hogy hatalmas ez a sziget, és ahhoz, hogy láthassuk a templom maradványait és a múzeumot „céljárművet” kell igénybevenni (a felukka cikk-cakkban közlekedik), hogy ne kelljen kilométereket gyalogolni.
A felukka kaland a kialkudott 3 óra helyett több mint 4 óráig tartott (a felárat gyors fejszámolással még a felukkában kiszámítottuk), s miután mindketten sikeresen a szárazföldre kerültünk kifizettük a túlórával kiszámított – és előkészített - fuvardíjat és korzóztunk egyet a Nílus-parton.
Mivel az ebédidő már nagyon lejárt és az összes nálunk lévő folyadék elfogyott, ráadásul még fáradtak is voltunk némi válogatás után betértünk egy Mona Lisa nevet viselő – helyi – étterembe, ahol rajtunk kívül csak helybéli férfiak voltak a vendégek. Az étlap láttán rendkívül meglepődtünk, hiszen a szállodai árakhoz képest fillérekbe került az étel, s ital egyaránt. Roston sült halat ettünk, ami nagyon finoman volt ízesítve – az összes általam eddig elfogyasztott halétel között ez volt a legfinomabb – és a köretként kért burgonya is rendesen meg volt sütve, ami Egyiptomban nem mindig sikerülJ
Miután jóllaktunk, és kellően kiszuszogtuk magunkat a sok cuccal (teljes menetfelszerelés) a szálloda busszal visszatértünk a Basma hotelba.
Némi pihenő, és természetesen tisztálkodás után elindultunk bazározni, mert hát a nélkül nem élet az élet, és ugye a napi minimum 10 km-nek a lábunkban kell lennieJ
Most majdnem sikerült teljesen eltévedni, még Ildike híresen jó tájékozódó képessége is eltűnt a sikátorocskák zűrzavarában, de ennek ellenére azért ismét sikerült gyarapítani a becsomagolandó holmik számát, no és természetesen visszataláltunk a Nílushoz is. Nagyon szerettem volna venni szegény összetört (és mindenhol vízhólyag) lábamra egy kényelmes papucsot, de másnap reggelre kiderült, hogy ez nem sikerült.
A következő napon reggeli után Ildikét egy szép virággal ébresztettem fel (a mobilja után), aztán bementünk Aswan központjába, ahol kalapvásárlás után (ez a tűző nap miatt elkerülhetetlen volt) sikerült egy taxissal megállapodnunk, hogy vigyen el bennünket Philae-ba.
Miután odaértünk megváltottuk a belépőjegyet, (mi kis naivak) gondoltuk, ezért át is visznek bennünket Agilika szigetére, ahová a Philae-i templomot áttelepítették. Na ez természetesen nem így volt, nekünk kellett hajót fogadni erre a célra, ahol miután megtudták, hogy a belépőjegyünk már megvan elég borsos árat akartak felszámítani. Én eléggé untam a tűző napon való alkudozást, de Ildike igazságérzete nem engedte, hogy azért a pár km-es útért olyan sokat fizessünk. A végén sikerült egy elviselhető árat kialkudni, még úgy is, hogy a csónakvezető által megszabott egy órás ott tartózkodás helyett 3 órában egyeztünk meg.
Nem tudom, hogy honnan veszik azt, hogy egy óra elég eme csodás templom megnézésére, erre még futólépésben is kevés lenne egy óra, hát még szemlélődve mennyire kevés, még a 3 óra is kevésnek bizonyult.
A következő utunkon ismét elmentünk, sőt még az esti show műsort és a kivilágított templomot is megnéztük, ami szintén felejthetetlen emlék maradt, csak ajánlani tudom mindenkinek.
Philae – oszlopsor
Az Ízisznek és Hathornak szentelt két nagy templomegyüttes gyönyörű volt, pedig már láttunk egy pár csodaszép templomot ezelőtt is.
Különösen lenyűgözőek voltak azok az oszlopfők, melyek a lótuszvirágot ábrázolták különféle módon, ilyet – főleg így egy helyen – eddig még nem láttunk. Itt (Agilika szigetén) található meg Traianus császár kioszkja is.
Még ki se tettem a lábam a szigetről, de már a visszatérésemről álmodoztam, ami szerencsémre azóta már valóra vált.
Az oszlopokon kívül természetesen a templom is csodálatos volt (számtalan gyönyörű falikép, a monumentalitása, a bámulatosan kifaragott szép Hathor fejekről nem is beszélve, fel sem tudom sorolni a sok szebbnél szebb látnivalót), egyszerűen lenyűgöző, bár csaknem minden Egyiptomi műemléket ezekkel a szuperlatívuszokkal tudok csak „lefesteni”.
Philae
Mire végigjártunk mindent, ha ez egyáltalán sikerülhetett, és sikerült visszapótolni az elveszített folyadék egy részét (1,2 liter frissen csavart narancslével) már le is járt a három óra, s mennünk kellett a kikötőhöz. A „hajóskapitány” természetesen alvással töltötte el a három órát, de időben előállt, s már el is hagytuk ezt a csodálatos szigetet, ahová ilyen szépen sikerült áttelepíteni ezt a templomot.
Némi bazározás után (kivételesen vászon utazótáskát vettem, hogy férjenek az újonnan beszerzett holmik is valahová) sikerült előkeríteni a taxisunkat, s hullafáradtan rogytunk be az autóba. Őszintén szólva nem esett jól a taxiban uralkodó mintegy 60 fokos hőség és az ülések nylon borítása kifejezetten kellemetlen volt, sőt a maga nemében ezt is nyugodtan nevezhetem felejthetetlen „emléknek”.
Ildikét nagyon érdekelte a befejezetlen obeliszk és a kőbánya, így ha már amúgy is útbaesett abban maradtunk, hogy megnézzük azt is.
Én nem fűztem hozzá túlzott reményeket, hiszen láttam már obeliszket, szépeket főleg Karnakban, de úgy voltam vele, hogy nem leszek ennek sem az elrontója.
Miután túl jutottunk a jegyvásárláson és a szigorú ellenőrzésen (táska kipakolás) betérhettünk a kőbányába, ahol eleinte „csak” a csodálatos formájú és méretű kőtömböket láthattuk. Egy sétaút vezet rajta végig, természetesen felfelé, és sok helyen lépcsővel tarkítva (legnagyobb bánatomra), de a látvány itt is kárpótolt mindenért.
Részlet a kőbányából
Nem tartom magam fantázia-szegény embernek, és sokat is olvastam erről a témáról, de látva ezt a környezetet egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan tudták egykor az egyiptomiak kifaragni és elszállítani ezeket a hatalmas kőtömböket, hiszen láttuk, hogy még a gépierő is csődöt mondott a kőfejtés során.
Befejezetlen obeliszk
.
Azt, hogy a Philae-i templomban zömmel napon megtett három órás sétálás után hogy tudtam – a felforrósodott kövek között feltört, sebes és vízhólyagos talpon még egy órát sétálgatni már-már a csoda kategóriába tartozik, bár a megoldás talán a csodás látnivalókban keresendő.
A taxissal megbeszéltük a másnapi programot, s hogy 11-re értünk jön a szállodába. Természetesen az esti bazározás – hosszas (több órán át tartó) válogatás után sikerült olyan lábbelit találnom, amit a fájós és addigra félelmetesen bedagadt lábam is elviselt, sőt még kényelmes is volt a körülményekhez képest. Igaz, csámpás egy valami volt, de végig kényelmes maradt és ezzel az életemet mentette meg. Egy ilyen cipőbolti akció után (közben: legalább 100 lábbelit próbáltam fel) Pesten már elvitettek volna valahová, ezt garantálhatomJ
A bazározás után hajnalig beszélgettünk – szokás szerint… reggel nem is esett jól a felkelés.
Elérkezett az utolsó, Aswanban töltött egész napunk – a körutazás során. Reggeli után még összepakoltuk a „menetfelszerelést” (főként a folyadék-utánpótlást, sálakat a nylonborítású ülésre, váltó papucsokat és egyéb praktikus holmikat) és mentünk, hogy ne várassuk sokáig a taxist.
Most a Nagy-gát és a Kalabsha templom volt a célkitűzés. A Nagy-gát esetében a taxis azt mondta, hogy ez kb. 15 perc, és ez esetben igaza is lett. Én valahogy másképpen képzeltem el, de számomra az volt benne az egyetlen érdekesség, hogy az egyik oldalán a leszabályozott Nílust, a másik oldalán pedig a Nasszer tavat láthattuk, igaz nem vagyok mérnök, sőt műszaki érdeklődésem a nullával egyenlő.
Indultunk is hamarosan – pár fénykép után – a Kalabsha templomhoz. Meglepetésünkre ezt is csak vízi úton lehetett megközelíteni, így megint egy hosszas alkudozás következett a viteldíjban, és a hajós által megszabott - eltölthető időtartamban.
Itt a hajós pofátlansága messze felülmúlta még a Philae-nál tapasztaltakat is, pedig itt a jegyet a templomnál kellett megvenni. Hosszú, és majdnem véres csata után végre megállapodtunk, talán ez volt egész utunkon a legnagyobb eredmény, Ildike szerencsére nagyon észnél volt.
A hajóba való beszállás körülményei (az e célra szolgáló palló egy mozgó pontonhídra volt kitámasztva) felülmúlták minden eddigi bravúrunkat, de sikerült, pedig meg voltam győződve róla, hogy ha máshol nem, itt most megfürdök a Nasszer-tóban.
Most én mutattam jó példát Ildikének és előre mentem, eddig erre nem voltam rábeszélhető, így aztán követett Ő is.
Útközben, a hajóról láttuk, hogy itt is nagyon erős katonai őrizetet tartanak fenn.
A templomban - miután megmásztunk egy hatalmas lépcsősort a kikötőtől - nagyon kellemeset csalódtam, hiszen nem is tudom mit vártam, de olvasmányaim szerint ez egy Núbiai király tiszteletére készült és az elénk táruló kép nem erről árulkodott.
Sajnos az itt tölthető időnk nagyon rövid volt, amitől már ott is szenvedtem, de a második utunk alkalmával ismét „tiszteletünket tettük itt, s akkor már addig maradhattunk, ameddig jólesett.
Kalabsha templom
Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy nem csak a Kalabsha templomot menekítették át erre a biztonságos helyre, hanem a Quertasi és a Bet-El-Wali templomot is.
Utóbbi egyszerűen lenyűgöző volt – nagyon szépen megmaradtak benne a falfestmények és a faragások is, bár a másik két templom maradványa és az utak mellett elhelyezett kőtáblák (többnyire állat-ábrázolásokkal) is csodálatosak voltak.
A fali ábrázolások különlegesek voltak, ráadásul fényképezni is korlátlanul lehetett. Miután kikerültünk egy arab asszonyokból álló turistacsoportot (rettenetesen viselkedtek) szinte a magunk csendességében tudtuk végigszemlélni a sok csodálatos ábrázolást.
Olyan csodálatos volt ez a templom, hogy szavakkal lefesteni lehetetlen, ezért inkább mutatok róla pár fényképet.
Falikép a templomból
Miután itt kigyönyörködtük magunkat tovább folytattuk a sétát a kikövezett úton, mely mellett – ahogy már említettem - megmentett kőtáblákon különféle állatábrázolásokat láthattunk. A kikövezett út következő állomása a szintén ide mentett Quertasi templom volt, melyből ugyan nem sok maradt meg, de az nagyon szép volt. Ildike vette észre, hogy a Núbiai alakok lába a szobrokon, képeken sokkal vastagabb, mint az Egyiptomi fáraóké és isteneké, ezt érdekesnek találtuk és később Abu Simbelben is felfedeztük ugyanezt.
Sajnos sietnünk kellett, mert már túlléptük a hajós által megadott időkeretet, és nem szerettük volna, hogy ott hagyjon bennünket, amit én ugyan nem tartottam valószínűnek, mert a fizetségét még nem kapta meg.
A hajóból való kiszállás, ha lehet ilyet mondani még rosszabb volt, mint a beszállás, most Ildike tört az élre, és mivel nem ott akartam végleg megöregedni összeszedtem minden bátorságom és felmentem azon az ingó pallón. Rettenetes volt, de így utólag büszke vagyok magamra – Luxorban még gondolni sem tudtam ilyesmire. Hiába, no, nagyúr a kényszerJ
Miután megtaláltuk a taxinkat visszatértünk Aswan központjába, választottunk egy motoros hajót, és elindultunk felfedezni az első kataraktát. A hajó elég gyorsan ment, s mivel egészen mást kerestünk (én valami vízesést, zuhatagot kerestem a leírások alapján) nem nagyon vettük észre, hogy mi is tulajdonképpen az a katarakta, ezért visszatéréskor megbeszéltük, hogy először megnézzük az Elephantie szigeten lévő Khnum templom és Szatisz istennő templomának maradványait (III. Thotmesz idejéből) és az Asszuáni Múzeumot, majd ismét teszünk egy kört, amikor is majd megmutatják nekünk azt a híres kataraktát.
Ezen templomok maradványai nagyon romosak voltak, az alaprajzát ugyan vályogtéglákkal restaurálták valamelyest, de az egykori templomokból szinte csak kőtáblák, és oszlopmaradványok maradtak fenn.
A Múzeumban láttunk jó pár említésre méltó dolgot, kiemelném a templom makettjét, valamint pár, jó állapotban megmaradt szarkofágot. Sajnos elég kevés időnk volt az alapos szemlélődésre, mert hamarosan elérkezett a záróra.
Szarkofág a Múzeumból
Még nem volt 5 óra, a hajónk ismét előállt, bár a navigátorunk helyett most egy tanulóinas irányította a hajót, ami nem volt teljesen megnyugtató bizonyos helyzetekben, bár szerencsére legalább nagyon lassan haladtunk, s még így is sikerült „kikötnünk” egy zátonyon, de nem lett gond belőle, a kapitány kiszállt és simán letolta róla a „hajót”.
Mint kiderült a katarakta tulajdonképpen egy örvényekkel teli szakaszt jelent a Níluson (én nem tudom miért, de vízesésre asszociáltam), melyek közül a nagyobbak állítólag egy hajót is képesek beszippantani. Míg az első hajós körút során többnyire a tájat figyeltem és fényképeztem, utólag derült ki, hogy sikerült jó pár örvényt is megörökíteni. Ez este jobban sikerült, bár mivel már ment le a nap, egyre erősebben sötétedett, így ezek a fényképek sajnos nem sikerültek túl jól, bár némelyiken jól látható az örvénylő víztömeg.
A kataraktákat az ezt követő két utunk alkalmával – több alkalommal –megnéztük, mivel ezen a szakaszon a Nílus csodálatos, kisebb – nagyobb szigetek, leágazások tarkítják, s a partjai is nagyon változatos tájképpel gyönyörködtetik az embert.
A 3. kataraktához egy hajós sem mert elvinni minket, gondolom ennek is megvan a maga oka.
Hopp egy örvény
Másnap ébresztő reggel 8-kor, hálócucc becsomagolása, majd eztán következett a fő attrakció, a csomagok befóliázása. Sajnos az Egyiptomi reptereken nem működik ez a szolgáltatás, pedig a csomagok épségének megóvása érdekében ez nagyon praktikus, ezért az otthonról hozott háztartási fóliával szépen becsomagoltuk valamennyi feladásra kerülő cuccunkat. Nagyon sajnáltam, hogy nem akadt senki, aki ezt a folyamatot lefilmezze, Ildike akár állást is változtathat, annyira profin csinálta. A boy, mikor jött, hogy levigye a csomagokat, nagyot nevetett, hogy mumifikáltuk a csomagjainkat, ezért ezt felvettük a szókincsünkbe a későbbiekben.
Reggel 9-kor már indultuk is a repülőtérre, hogy eljussunk Abu Simbelbe. Legnagyobb meglepetésemre az Aswani repülőtér – legalábbis az indulási oldal – nagyon szép volt, ilyet én még Egyiptomi repülőtéren nem is láttam.
Az Aswani repülőtér
Természetesen itt is sikerült shoppingolnom egy keveset, először egy sálat vettem, majd mivel kicsit késve indult a gép még egy kalapot is (az előzőt elhagytam), ami végre megfelelt az igényeimnek és még összehajtogatható is kicsire – azóta anyukám már magáévá is tetteJ
Abu Simbelről most nem írok részletesen, annyit azért megemlítenék, hogy érdemes egy éjszakát ott tölteni, mert akár busszal, akár repülővel utazunk hajnalban kell elindulni, melyek legkésőbb 14 órakor indulnak vissza, s ennyi idő alatt sem a tájat, sem a két templomot (II. Ramszesz és a felesége Nefertari királynő emlékére építtetett Hathor templom) nem lehet megnézni, egyrészt az idő nagyon kevés, másrészt a konvojok által lévő hatalmas tömeg miatt lehetetlen megtekinteni. Az is előnye az egy éjszakai időzésnek, hogy így az esti show-t is meg lehet nézni, számomra az itt látott volt eddig a leglenyűgözőbb.
Egy képet azért közreadok, ezen mind a két templom látható:
Aki szeretne elutazni Abu Simbelbe előre jelezze, mert a repülőjegyet és esetlegesen a szállodát (ajánljuk az I. Széthi hotelt) célszerű itthon lefoglalni.
Miután visszarepültünk Aswanba már a hajóra költöztünk be, s a hajóút során láttuk meg először Kom-Ombó és Edfu templomait. Sajnos ezek a templom látogatások is csak egy órásak voltak, ráadásul hatalmas tömegben, mivel ezek az úszó óriások is konvojban közlekednek a Níluson. Annyit azért sikerült megállapítanunk, hogy ezen helyekre feltétlen vissza kell térnünk, amit a két következő Aswani kirándulásunk során meg is valósítottunk.
Elsőként az impozáns Kom-Ombó-i templomot láttuk meg, mely festői látványt nyújt a Nílusra néző domb tetején. A templomot két istennek szentelték, Haroiész (Hórusz, a sólyomisten) és Szobek (a krokodilisten) számára, ezért a templom sajátossága, hogy két bejárata, két csarnoka és két külön szentélye van – a két isten számára. A Hathor-kápolna a templomtól délebbre található, itt láthatóak a közeli krokodil-nekropoliszban talált krokodilmúmiák.
A hajóút során az esti órákban kötöttünk ki Kom-Ombóba, így elsőként esti megvilágításban láttuk meg, és ahogy már említettem a nézelődés során (már amennyire a tömegtől lehetett) arra jutottunk, hogy ide még vissza kell térnünk, hogy teljes nyugalomban, alaposan is megnézhessük ezt a csodálatos templomot.
Kom-Ombó esti megvilágításban
A második (12 napos) aswani utunk során a Níluson (motorcsónakkal) indultunk el felfedezni a templom valamennyi zeg-zugát, ami sikerült is, sokáig csak ketten voltunk, és így tülekedés nélkül szemlélhettük a máig fennmaradt ábrázolásait, faliképeit.
A motorcsónakos kirándulás nagyon jól sikerült, hiszen a Nílus partján lévő pálmaligetek és homokhegyek is fantasztikus élményt nyújtottak.
A hajóút során második megállónk Edfuban volt, ahol Hórusz, a sólyomisten tiszteletére építették fel a templomot. Elég kellemetlen volt, egyrészt a hajnali kelés, másrészt az, hogy kalessal (a hintókhoz hasonlít legjobban) kellett a kikötőtől nagy távolságra, mára a lakóházak fojtogató sűrűjében álló – eredetileg szent kerületben épített – templomhoz eljutni. A tömeg itt is hatalmas volt, én fel is adtam, hogy bármit láthassak, így az oszlopsort követő csarnokban szemlélődtem inkább, s természetesen itt is megszületett az elhatározás, ezt a templomot szintén fel kell keresnünk ismételten, de tömeg nélkül.
Erre a harmadik Aswani utunk során kerítettünk sort, s mivel Edfu lényegesen messzebb van, mint Kom-Ombó Aswantól (Aswan és Kom-Ombó között 40 km, míg Aswan és Edfu között 104 km a távolság), ezért ide vonaton utaztunk el, ami első osztályon is nagyon olcsónak bizonyult.
Az edfui Hórusz-templom – talán annak köszönhetően, hogy mintegy 2000 évig homok fedte – az egyik legnagyobb és legjobb állapotban megmaradt templom Egyiptomban.
Az edfui Hórusz-templom pülónja
Azt hiszem jobb lesz, ha a képgalériában elhelyezett képek mesélnek helyettem, hiszen én a már többszörösen leírt szuperlatívuszokat tudom csak használni a látottak lefestésére.
Annyit azért megemlítenék, hogy az ókori egyiptomiak szemében az ország egyik legszentebb helye volt, mert az Ozirisz-legenda szerint itt vívott véres harcot Hórusz Széth-tel, aki a nagybátyja volt. Emellett az edfui templom valóságos kőbe vésett könyvtár, érdemes kényelmesen (rohanás nélkül) alaposan megtekinteni, amire egy vonattal való egész napos kirándulás – étkezési lehetőséggel egybekötve – lehetőséget biztosít.
Hórusz, a sólyomisten gránitszobra
Amint az a fenti élménybeszámolóból kiderült teljesen lenyűgözött bennünket Asszuán, s az onnan megtekinthető látnivalók, a csodálatos táj, a Nílus és nem utolsósorban az ott élő emberek, akik feltehetően a núbiai hatás miatt lényegesen kedvesebbek, barátságosabbak, mint ahogy azt Egyiptom más részein tapasztaltuk.
A főlapon felsoroltak közül Szt. Simeon kolostorát és Aga kán mauzóleumát még mi is csak messziről láttuk, de mostani utazásunk alkalmával mindenképpen meg szeretnénk nézni.
Ha valakinek van kedve, ideje és persze pénze (utóbbi kettő sajnos mi is lényegesen ritkábban jutunk el Egyiptomba ahhoz képest főleg, amennyire vágyódunk oda) engedi tartson velünk, garantáljuk hogy felejthetetlenül szép 10 nap vár rájuk, az utazás ugyanis nem annyira élvezetes.
Legközelebb Luxorba szeretnénk visszamenni (az ott eddig már eltöltött 15 nap ellenére), hiszen itt látható az ókori Egyiptomból fennmaradt műemlékek többsége, melyekről sokan még nem is hallottak, hiszen az egynapos fakultatív kirándulások során még a leghíresebbeket is csak rohanva lehet megtekinteni.
Ígérem, hogy a Luxor – és látnivalóiról – való élménybeszámolómat az utazás előtt jóval (novemberre tervezzük) lényegesen hamarabb közreadom, a szívem szakad meg, amikor az odalátogató turistáknak még a Ramesszeum-ot, Medinet Habu-t sem mutatják meg, nemhogy a nemesek és a munkások sírjait, a Királynők Völgyét, stb., hosszú lenne a felsorolásuk is.
2006. április 14.
Erzsébet